en
Versenyfelhívás
2015.09.17.

Versenyfelhívás

 A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézete (PTE TTK FI), a Magyar Földrajzi Társaság (MFT), a Földrajztanárok Egylete és a Modern Geográfus Alapítvány (MGA) a 2015/2016. tanévre meghirdeti az Angol nyelvű, földrajzi tanulmányi versenyt (Hungarian Geographical Contest). A rendezvény feletti szakmai felügyeletet a fenti szervezetek látják el, ők delegálnak tagokat a zsűribe is.

 

A verseny célja:

Ösztönözni a földrajz iránti érdeklődést, támogatni azon tanulókat, akik a társadalom- és/vagy természetföldrajz területén kiemelkedő ismeretekkel rendelkeznek, ezzel is hozzájárulva a földrajz presztízsének növeléséhez a középiskolások körében. A verseny további célkitűzése az International Geographic Union (továbbiakban IGU) által – 2012-től évente – megrendezésre kerülő nemzetközi földrajzi olimpián (iGeo) résztvevő magyar csapat tagjainak kiválasztása.

A verseny pedagógiai célja:

A verseny célja a Nemzeti Alaptantervvel (NAT) összhangban a környezeti nevelés és felelősségtudat erősítése, illetve ezzel összefüggésben a geográfia, mint tudomány és mint tantárgy népszerűsítése. Ezen túlmenően a tanulók földrajzi ismereteinek bővítése – a Nemzetközi Földrajzi Olimpia szellemében korszerű és gyakorlatias tudás átadása -, valamint a nemzetközi megmérettetés lehetősége és a szakmai idegennyelv-ismeret fejlesztése.

A verseny résztvevői:

Mindazon (magyarországi) középfokú oktatási intézményben tanuló diákok, akik a jelentkezéskor 16-19 évesek és 2016. június 30-áig nem töltik be a 19. életévüket.

A verseny menete:

A verseny és a szakmai kommunikáció nyelve az angol. A verseny első fordulója online módon zajlik, a második írásbeli, míg a harmadik szóbeli megmérettetés.


1.   forduló: Online forduló.

Időpont: 2015. november 13-20.

Helyszín: Otthoni forduló.

A verseny első fordulójában komplex, természet- és társadalomföldrajzhoz kapcsolódó kérdéseket tartalmazó online feladatlapot kell kitölteni, amely az iGeo verseny feladattípusaira épül. Az online fordulóban minden diák részt vehet, aki a versenyre regisztrált és a nevezési díjat befizette. A feladatlap kitöltéséhez számítógép és internet-kapcsolat szükséges.

A második fordulóba jutott tanulók 2015. november 30-áig elektronikus úton kapnak értesítést eredményükről.


2.   forduló: Írásbeli forduló.

Időpont: 2015. december 12. (szombati munkanap)

Helyszín: Pécs - Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar (Ifjúság útja 6. C épület 4. emelet, Prinz terem). Igény esetén – a jelentkezők számától és földrajzi elhelyezkedésüktől függően – több vidéki és fővárosi helyszín is lehetséges. A konkrét helyszínekről később, az online fordulót követően adunk tájékoztatást.

Szerezhető maximális pontszám: 90 pont

Ebben a fordulóban komplex, természet- és társadalomföldrajzhoz egyaránt kapcsolódó feladatlapot kell megoldani, amely az iGeo Written Response Test-jének feladattípusaira épül és a meglévő földrajzi ismeretek hatékony alkalmazását igényli. Az írásbeli megmérettetésen mindazon tanulók részt vehetnek, akik az első fordulót sikerrel teljesítették (legfeljebb 60 fő és iskolánként legfeljebb 5 fő).

A felmerülő utazási, szállási és étkezési költségek a versenyzőt terhelik.

A döntőbe jutott tanulókat 2016. január 31-éig elektronikus úton értesítjük. Az eredményeket a verseny honlapján (hungecontest.org) is közzétesszük.

 

 3.   forduló: Döntő.

Időpont: 2016. március 4-5. (péntek – szombat)

Helyszín: Pécs (PTE TTK FI)

A döntőben, mely kétnapos, a második (írásbeli) forduló legjobb tíz helyezettje vesz részt[1]. A döntő feladatai jelentős részben az iGeo versenytematikáját követik. A döntő során a diákoknak gyakorlati (terepi) és szóbeli (prezentációkészítés, megadott témakör előadása) feladatokat kell megoldaniuk. A döntő résztvevőinek szállásáról és étkezéséről a verseny szervezői gondoskodnak.

A versenyeredmények közzététele: 2016. március 5-én, a döntő napján, a helyszínen, valamint az interneten lesznek nyilvánosságra hozva.

 

Nevezés:

Határidő: 2015. november 8.

Nevezés módja: Nevezni kizárólag elektronikus úton a http://hungeocontest.org oldalon a jelentkezési lap kitöltésével lehet, mely a versenykiírás 1. sz. mellékletét képezi. A hiányosan kitöltött vagy későn érkező nevezéseket nem áll módunkban elfogadni. A résztvevőket 2015. november 10-éig elektronikusan értesítjük a jelentkezés regisztrációjáról.

Nevezési díj: Az online forduló ingyenes! A továbbjutott diákok számára a további fordulókra (írásbeli, döntő) való nevezési díj: 3000 Ft/fő, amelyet a következő bankszámlára kérünk befizetni: Modern Geográfus Alapítvány, számlaszám: 50800111-11105570 Szigetvári Takarékszövetkezet, Pécs. Az átutalásnál a közlemények rovatba kérjük feltüntetni: HunGeoCon földrajzi verseny. Amennyiben intézményi átutalás történik, úgy a közlemények rovatban a jelentkező(k) nevének feltüntetése is szükséges. (Fizetési határidő: 2015. december 12. A befizetésről készült igazolást kérjük szkennelve elküldeni, a versenyző nevével együtt az alábbi email címre: geocomp@gamma.ttk.pte.hu)

 

A verseny tartalma:

Az általános és középiskolákban feldolgozásra került tananyaghoz, illetve témákhoz, továbbá az aktuális, a földrajzhoz kapcsolódó események/összefüggések ismeretére alapulnak a kérdéskörök, mind a természet-, mind a társadalomföldrajz területéről.

A verseny tematikájában leginkább a komplex földrajzi ismeretek és képességek alkalmazására épít.

A versenyfeladatok 2015/2016-ban elsősorban az alábbi, kiemelt témakörökhöz kapcsolódnak, amelyek a nemzetközi megmérettetéshez is illeszkednek:(http://www.geoolympiad.org/fass/geoolympiad/participation/iGeoGuidelinesForTests.pdf)

 

1. Éghajlat és klímaváltozás

2. Természeti veszélyforrások

3. Természeti erőforrások és hasznosításuk

4. Környezetvédelem és fenntartható fejlődés

5. Földhasználat, tájhasznosítás

6. Agrárföldrajz, élelmezési problémák

7. Népesség, népességváltozás

8. Gazdaságföldrajz, globalizáció

9. Területfejlesztés és területi egyenlőtlenségek

10. Urbanisztika, várostervezés, -rehabilitáció, -rekonstrukció

11. Turizmus

12. Kulturális földrajz/regionális identitás

  

A verseny alapirodalma:

A forgalomban levő – nemzeti és angol nyelvű – középiskolai földrajzi tankönyvek, valamint a verseny honlapján megadott elektronikus hozzáférésű információs bázisok. Átfogó szakmai és nyelvi ismereteket ad közre: Hagett, P.: Geography. A Global Synthesis. 2001.

  

 A verseny díjazása:

Az első négy magyarországi helyezett képviselheti hazánkat az iGeo 2016-os augusztusában megrendezésre kerülő versenyénPekingben, Kínában. A döntőben a legjobb tíz eredményt elért tanuló és felkészítő tanára értékes tárgyjutalomban részesül.

 

A versennyel kapcsolatos további információ:

dr. Trócsányi András, Bálint Dóra

Telefon: 0672/503-600 (mellék: 24719)

E-mail: geocomp@gamma.ttk.pte.hudorabalint29@gmail.com

Honlap: www.hungeocontest.org

 

Versenyrendező neve, címe, elérhetősége:

Modern Geográfus Alapítvány

Jónás-Berki Mónika titkár

Levelezési cím: PTE TTK Földrajzi Intézet, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. Email: moderngeografus@gmail.com

 



[1] Magyarországi: a magyarországi közoktatási rendszerben résztvevő tanuló, tekintet nélkül az állampolgárságra, anyanyelvre, nemzetiségre.

printer

Támogatóink

Támogatóink